Átfogó filmsorozat a Kárpát-medence élővilágáról

A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával 2009-ben megkezdődnek a Pannon Vadon című, nagy lélegzetű természetfilm-sorozat forgatási munkái.

A forgatókönyvet 5 neves szakértő bevonásával Lerner János írta. A részletekről a sorozat producerét, Tóth Zsolt Marcellt kérdeztük.

Hogyan született a Pannon Vadon ötlete?

Ennek az ötletnek tulajdonképpen nem kellett megszületnie, hiszen a magyar természetfilm palettán nem igazán szerepel olyan film , filmsorozat, amely átfogóan bemutatná azt az elővilágot, ahol élünk. Könyv formájában számos alkotás jelent meg az utóbbi időben, és ha csak elmegyünk egy könyvesbolt mellett, akkor a kirakatban is számos olyan képeskönyvet, albumot, vagy lexikont lehet látni, amely a Kárpát-medence élővilágával foglalkozik. Egy olyan korszakban élünk, ami rohamosan változik, új autópályák, lakóparkok épülnek, változik a klimatikus viszony. Ki tudja 50-100 év múlva milyen körülmények lesznek a Kárpát-medencében. Tucatnyi film foglalkozik különböző kontinensek élővilágával, az oroszlánokról, jegesmedvékről, hiénákról vagy bálnákról már többet tudunk, de legalábbis több filmet láttunk, mint a közvetlen környezetünkről. Évek óta a külföldi forgatásokat felcseréltük a hazai élővilág megörökítésére, így egyenes út vezetett oda, hogy egy ilyen átfogó filmmel is megpróbálkozzunk.

 



Ki vett részt az előkészületekben?

A Pannon Vadon című filmsorozat előkészítése a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával több mint egy évig tartott. A forgatókönyvet Lerner János geográfus, utazó, író és dokumentumfilmes írta több szakértő együttműködésével. Az ötletelésben Dr. Juhász Árpád, sok könyv és még több film készítője, Dr. Szövényi Gergely, az ELTE kutatója és oktatója, Dr. Vojnits András zoológus, tanár és Afrika-kutató, Újhelyi Péter szerkesztő, Dr. Szolláth György és Palatitz Péter kutatók, valamint Molnár Attila Dávid, a Természetfilm.hu munkatársa működött közre.

 



Hány rész lesz és miről szólnak majd?

A filmsorozatot 10 részesre terveztük, amelynek az első 5 részét kezdjük el idén forgatni. A 2-3 évesre tervezett forgatási ciklus alatt már elkezdődnek az epizódok utómunkálatai. Az egyes részekben szó lesz a Pannon Vadon kialakulásáról, az erdőhatár feletti és alatti tájakról, karsztokról, barlangokról, szurdokokról, a különböző erdőtípusokról, a folyókról és árterekről, a tavakról, mocsarakról, a pusztáról, a vándorló állatokról, és az ember határsáról. Nagyon szeretnénk egy egész estés egy részes filmet is elkészíteni, amellyel nem titkolt célunk, hogy moziban is látható legyen.

 

 

Az oldal a Norvég Civil Alap (NCTA-NCTA-2008Z02163)
és a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült.


Az oldalt a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely működteti
Minden jog fenntartva ©

MMK LogoNorway Grants LogoÖkotárs Alapítvány Logo
EEA Grants Logo
Rufford Logo GAFI Logo Nutshell Logo
Rufford Logo
Sabah Rhino Project Logo Leipzig Zoo Rákosi vipera védelmi program