Folytatódik az arapapagáj-kutatás Peru esőerdeiben. A helyszín változatlan: a Tambopata Kutatóállomás, a kutatás viszont teljesen új perspektívából tárulkozik fel: beköszöntött a költőszezon, így a kutatókra számos új feladat megoldása hárul. Munkájukat nehezíti egy sajnálatos baleset is az erdőben...

2008. november 05. – TRC management

Bár mostanában nincsen sok turistánk, kutatók annál többen. Carolina a hónap végen átadta helyét az új field leader-nek, Gaby-nak (a projekt igazgatójának, Donaldnak a menyasszonya), és még 5 új munkatárs jött, így most összesen 10-en dolgozunk a projekten egy hétig, és meg egy rakás botanikust is el kell szállásolnunk a kutatóházban, így eléggé teltház van.

A collpánal már egy ideje nem is voltam, arra ott vannak az új guacamayerok. Elizabeth-tel és Jerico-val, 2 tavalyi asszisztenssel és Gaby-val az új projektvezetővel szinte egész nap csak másszuk a fészkeket. Hajnali 5-6 között már úton vagyunk az első helyszínre, és teljesen rendszertelenül térünk vissza étkezni. Van, hogy kint esteledik ránk mászás közben. Hosszú és megterhelő napok ezek, de ugyanakkor nagyon is sokat tanulok, különösen a mászási technikákról és a problémamegoldásról.

A minap Eli beavatott a legnehezebben megmászható természetes fészek, Stanford technikájába, ahol nem csak egyszerűen a szokásos módszert használjuk, hanem kötéllétrákat kell felvinni magunkkal és egyszerre mindig 2 ponton biztosítva kell átbuckázni egyik ágról a másikra. A többi fészek megmászása már gyerekjátéknak tűnik ezután.

Standford, egy Ara macao fészek a Tambopata Research Center mellett, Peru  © Anders Zimny

Gaby a megfigyelő kamerarendszerekre specializálódott a projekten belül. 7 költőládába helyezünk ki sötétben is rögzítő kis kamerákat. Egy mini DVD playerrel ezután a fa tövéhez levezetett kábelen keresztül tudjuk követni az eseményeket a fészekben, anélkül, hogy újra meg kéne mászni. Nagyon izgalmas! :) Összesen 40 körüli a fészkek száma, és a legtöbb költőládát elő kell készíteni a költőszezonra, ellenőrizni, javítani, ha szükséges, feltölteni faforgáccsal, stb.

Október utolsó napján a perui hagyományos zene, a criolla ünnepe volt. November első napján pedig egy Ara macao lerakta az első tojását, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a költés. Ez a nap még azért is érdekes volt, mert mióta itt vagyok TRC-ben, először fordult elő, hogy egy turistánk sem volt. Az egész lodge a miénk volt, se guidok, se turisták egy teljes napig! Este nem kellett előadást tartani, és vigyázni, hogy ne zavarjuk semmivel a turistákat.

Mivel a többiek közül én vagyok itt a legrégebben, még Gaby is sok mindent tőlem kérdez, hogy ezt-azt hogyan koordináljuk mostanság. Emellett egyre több felelősségteljes feladattal bíz meg a projekten belül. Tegnap pedig Martha-nak, TRC managerének segítettem megírni a féléves beszámolót a lodge működéséről, amit egy prezentáció során fog előadni a Rainforest vezetőségének egy meetingen Posadaban. TRC-ben készült képeimmel szerintem nagyon színes előadást állítottunk össze. Szóval erre a pár napra manager nélkül maradtunk, de Martha sok dolgot rám bízott amíg távol van. Így most még a beosztásokat és a bote-k koordinációját a turistákkal (movida de botes) is nekem kell egyeztetni, plusz ha a turistáknak bármi gondjuk, bajuk van. Sosem gondoltam volna, hogy majd ez vár rám egyszer TRC-ben. Eléggé megterhelő managelni TRC-t, főleg úgy, hogy a guacamayo projekt többi elintéznivalója is részben rám nehezedik. Szóval sok új munkatapasztalat, de nagyon kimerítő mindenre és mindenkire odafigyelni…

2008. november 17. – Vészhelyzet TRC-ben

Martha, TRC managere végre visszatért, de azért jó volt kicsit belelátni, hogy szerveződnek a dolgok. Ebben igazán jól helytálltunk, sőt még egy nagy szülinapi party-t is rendeztünk motoristánknak, Henrynek. A tortát mi magunk készítettük hajó formájúra, :) gyertyákat pedig Helen-nel, az egyik guacamayeróval hozattunk, aki épp Puertoban volt.

Új munkatársak is jöttek pár napra, Vilma, a field leader Refugioban és a jó öreg Percy, a nagy tudású botanikus, akiről már írtam régebben. Mivel már júniusban együtt dolgoztunk, most is én navigáltam őket az ösvényeken. Nagy élmény volt újra Percyvel dolgozni, a tudása és a humora a régi.

Sajnos azonban az egyik fenologiai utunk során (nov. 10-én) Percyt megmarta egy kígyó (bár nem látta, és akkor még skorpiónak gondolta). Persze pont ekkor nem volt nálunk rádió, és elég messze voltunk a lodge-tól (a legtávolabbi ösvényen), így, ahogy Percy egyre rosszabbul lett, visszarohantam segítségért, míg Vilma vele maradt. Martha volt az, akinek ilyen vészhelyzetben cselekednie kell, így előkerültek az ellenanyagok a melyhűtőből és a staffal, guacamayerokkal, motoristakkal siettünk vissza a tett színhelyére. Bár már nálunk voltak az ellenszérumok és antihisztamin, a fecskendők és tűk Marthanál voltak, aki a nagy sietségben eltévedt az ösvényeken. Szerencsére majdnem mindenkinél volt már ekkorra rádió, így azon navigáltuk, miközben folyamatosan tájékoztattuk Percy állapotáról. Mire a színhelyre értünk, Percy már remegett a fájdalomtól és láza is volt, Marthával beadtunk neki egy ampulla dexametasona-t (antihisztamin injekciót), de a lába addigra már elég csúnyán nézett ki. Extractort is használtunk a méreg kiszívására.

Ezalatt a lodgeban Gaby, a projektvezetőnk próbált külső segítséget kérni, de nem működött az internet, a nagy hatótávolságú rádión pedig egyik lodge-t és Puertot sem tudta elérni. Így először kellett használnunk a satellite telefont, amin egy orvost kértünk Puertoból.

Percyt nagy nehezen egy hordágyon a kikötőhöz vitték és Henry már indult is vele Puertoba, míg a másik hajó felfele tartott az orvossal. Normál esetben este sosem közlekednek boték a folyón, mert veszélyes és elég nehéz navigálni ilyenkor.

Refugio lodge-nál végül egy másik bote vitte tovább Posada-ba, ahol már várta az orvos, aki időközben felfelé indult el egy másik hajón. A puerto maldonadoi kórházban a vérvizsgálat kimutatta, hogy a koagulációs idő 4-szerese volt a normálisnak, ami proteolitikus méregre utal a szervezetben. Ez a méreg tipikusan jellemző a Bothrops atrox kígyófajra (fer-de-lance, jergon, lándzsakígyó).

A marás nyoma viszont nem utalt kígyóra, mert csak egy szúrásnyom volt a kettő helyett. Mindenesetre megkapta az antibotropico ellenszérumot és antibiotikumot is a másodlagos fertőzésre. A project eközben szerzett neki egy helyet a Limába tartó járatra, és Gaby el is kísérte. A reptéren Limában Jerico és Carolina már egy mentőautóval várták őket, és egyből a trópusi betegségekre szakosodott kórházba szállítottak. Nemrég a kórház megerősítette, hogy fer-de-lance marta meg Percyt. Szerencsére már jobban van és nagy attrakciónak számít a kórházban, mivel nem éppen gyakori az ilyen eset Limában... :)

Gaby, a jelenlegi field leader kihasználva az alkalmat 2 hétre Limában marad a projekt és saját ügyeinek intézésére, mialatt hivatalosan megbíztak a kutatóközpont vezetésével. Így most ideiglenesen én vagyok a jefe de campo (field leader) TRC-ben, ami nagy megtiszteltetés, főleg, mivel a projekt történetében idáig csak peruiak kaphatták meg ezt a pozíciót.

Ez persze rengeteg elfoglaltság: összes beosztás, adminisztráció, heti jelentés írása, fészkek monitoringjának megszervezése, napi munkaterv összeállítása az önkénteseknek, bote-k megszervezése a szigetekre, census és collpa monitoring, stb., és felelősség a többiek iránt. Szerencsére Jesus, az egyik perui önkéntes asszisztensként sokat segít. Az egyik első változtatásunk az volt, hogy elsősegély csomagokat készítettünk minden hátizsákba epipennel és mindenki csak rádióval és csizmában hagyhatja el a központot.

2008. november 27. – Proyecto Guacamayo, TRC

A projekt vezetése a költőszezonban rengeteg elfoglaltsággal jár! Ráadásul Percy kimentése után másnaptól már nekem kellett átvenni az ügyeket, és sok jelentés érkezett a Rainforesttől, mivel ez volt az első ilyen esetük.

Minden héten beszámolókat is kell írnom a projekt igazgatójának, az eddigi projektvezetőknek, valamint a projekt állatorvosának, és a másik 2 lodge kutatóinak. Hetente én is megkapom Posada és Refugio field leader-einek jelentését, érdekes mélyebben belelátni a projekt dolgaiba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagy kihívás vár majd itt rám.

Martha, TRC managere a lodge általános vezetéséért és a turistákért felel a Rainforest részéről. Nekem „csak” a Proyecto Guacamayo (vagyis Tambopata Macaw Project) ügyeinek intézésével kell törődnöm. 2 napra rá, hogy megbíztak ezzel, megérkezett Alan (a PhD-s, akinek besegítünk a táplálkozást kutató projektjébe) 6 Earthwatch önkéntessel. Talán emlékeztek rá, hogy még júniusban fogadtunk egy hasonló csoportot ugyanettől az intézettől, akik rengeteget fizetnek azért, hogy önkéntesként segíthessenek a projektben, támogatva ezzel a kutatást munkájukkal és anyagilag is. Így tulajdonképpen turistáknak kell tekintenünk őket és nekik is külön beosztást kell készíteni, hogy mikor miben segítsenek, és figyelni rá, hogy a lehető legjobban érezzék magukat. Szóval még ennek a megszervezése is félig rám szakadt. Szerencsére már Alan-t is ismertem júniusból, így vele is jól össze tudtunk dolgozni.

Az Earthwatch önkéntesek 10 napig maradtak Alannel, és sikerült elintéznem Marthaval, hogy az utolsó estéjükön az összes Guacamayero (a projekt általános önkéntesei, 6-an vagyunk) velük vacsorázhasson, mivel az elmúlt napokban sokat dolgoztunk együtt. Eddig még sosem vacsiztunk mindannyian egyszerre a turistákkal, általában csak minden második nap egyvalaki vacsorázik velük, aki az előadást tartja. Szóval fura volt, hogy mind egy asztalnál ültünk, és kiszolgáltak minket (amikor a staffal étkezünk, mindig magunknak kell tálalni és elmosogatni), amolyan fogadás szerű este lett belőle és mindenki nagyon hálás volt. A végen az egyik Earthwatch önkéntes megjegyezte, hogy nagyon jól érezték magukat velünk az elmúlt héten, nagyszerű munkát végzünk itt TRC-ben, és halából felajánlotta a laptopját a projektnek! :)

Mint említettem, Jesus, az egyik limai önkéntes nagyon sokat segít a napi dolgok szervezésében, adminisztrációban. Helen Angliából pedig az Earthwatch önkéntesekkel való kommunikációban játszott nagy szerepet, illetve a prezentációk megtartásában. Rajtuk kívül még van egy önkéntesem Puerto Maldonadoból, Paty, aki tulajdonkeppen egy guide a Rainforestnél, csak most szabadságon van, és terepi gyakorlatot szerez nálunk. Továbbá Anders és Carina, egy pár Ausztráliából (ill. svédek, csak ott élnek) és nagy herpetológusok, minden kígyót-békát összefogdosnak, és jól ismerik őket. Ez tehát a csapatunk.

Percy esetéből kifolyólag a héten szerveztünk egy elsősegély meetinget, ahol végigbeszéltük, hogy milyen gyógyszereink vannak, mi a teendő baleset esetén, milyen elsősegély felszerelést kell mindig magunkkal vinni és hogyan kell használni őket (pl. az epipent). Mivel a mérgeskígyókról nem sokat tudtunk eddig – habár elég fontos egy marás esetén beazonosítani a fajt az ellenszérum miatt –, kihasználva herpetológus önkénteseink tudását, csináltak egy nagyszerű határozót képekkel, TRC környékén található mérgeskígyó fajokról.

Közeledik a minden év december elején megrendezett Rainforest napok, amin a Rainforest Expeditions mindhárom lodge-a mint egy-egy csoport képviselteti magát, vetélkedőkkel, tánccal, stb. Az idei készülődésben úgy döntöttem, hogy a projekt is nagyobb részt fog vállani, így egy teljes napot szántunk a táncok vicces koreográfiáinak betanulására a staffal. Nagy élmény volt egy kis kikapcsolódás az összes önkéntes részvételével.

Készülődés a Rainforest napokra a Tambopata Macaw Projekt bevonásával

Azért a kutatást sem hanyagoltuk el, már elvégeztük erre a hónapra az összes előírt collpa megfigyelést, censust és foraging walk-ot. Szinte minden nap másztunk is, kamerákat javítottunk 20 méter magasban a fészkeknél, amikben egyre több tojás van!

A mai napon érkezik vissza Gaby Limából a projekt igazgatójával, Donald Brightsmith-el. Úgy egyeztünk meg, hogy ezen a napon váltjuk egymást, így a projekt egy napra sem marad vezető nélkül, és én egy közvetlen bote-val lehajózok Puerto Maldonadoba, többek között elintézni végre az engedélyemet és kinyomtatni a kígyóhatározót. Szerencsére Martha, meg még páran a staffból is lejöttek a városba, így használhattuk a projekt üzemanyagát közvetlenül Puertoig. Henry kormányzásával 5 óra alatt leértünk, útközben találkoztunk a felfelé tartó Gaby-ékkal, így minden a terv szerint zajlott. Én pár napot itt maradok Puertoban, majd néhány napot Refugioban töltök az ottani kutatásban, majd vissza TRC-be!

Ha többet szeretnének megtudni a Tambopata Kutatóközpontról és tevékenységéről, látogassák meg a www.macawproject.org webhelyet.