Oláh György ezúttal búcsút int TRC-nek és maga mögött hagyja Délkelet-Peru esőerdeit, hogy egy rövid időre az inkák nyomába szegődjön az Andokban, Cuscon és Machu Picchun keresztül a Titikaka-tóig követve nyomaikat, eredetüket.

2008. augusztus 02. – Búcsú TRC-től és érkezés Cuscoba

Egyszer minden jónak végeszakad... :( Azért nem teltek eseménytelenül az utolsó napok sem. Július 28-29-én ünnepeltük a Függetlenség napjait itt Peruban, egy közös, bőséges vacsorával a személyzettel, és természetesen pisco sour-al és cusceñaval! Másnap Caty, a field leader születésnapja volt, így ez alkalomból szabadnapot iktattunk be, és többek között elmentünk focizni a helyiekkel és fürdeni a Tambopata-folyóban :) A nap fénypontja mégis a vacsora volt, amit a szakácsokkal együtt készítettünk: pizzát, lasagnat és tortát :)

Nagyon, nagyon nehéz szívvel hagytam ott TRC-t, hisz már olyan jól összeismerkedtünk mindenkivel, személyzet, kutatók, idegenvezetők, motoristák, tripulanték, szakácsok, az egész olyan volt, mint egy nagy család, amiből most hirtelen ki kellett szakadni. :( Nem egyedül távoztam, Carlosnak, TRC eddigi managerének is lejárt a mandátuma, és Kaiti, egy másik önkéntes New Yorkból is búcsút intett a kutatóállomásnak. Indulásunk reggelén egy hatalmas zivatarral búcsúztatott minket az esőerdő, Carlos szerint ertünk sírt.. :)

Az utolsó „fuvar” a collpától, TRC, Peru

Normál esetben nincs mindig közvetlen bote Puertoig, de szerencsénk volt, és Posada Amazonas magasságában sikerült "stoppolnunk" a folyón egy másik botét, ami Puerto Nuevoig vitt. Szerencse, hogy Carlos velünk volt. Így nem kellett még egy éjszakát egy másik lodgeban tölteni, bár azért megálltunk Posadaban is, hogy ott is mindenkitől búcsút vegyünk.

Mivel turisták nem jöttek velünk, így Puerto Nuevonál busz sem várt minket. A motoristának akit Posadatól stoppoltunk szerencsére volt egy motorbiciklije is, így egyenként befuvarozott mindhármunkat Infiernoig, a helyi közösség falujáig. Onnan aztán sikerült stoppolnunk egy kocsit - ami igen ritka errefelé -, és végül eljutottunk Puerto Maldonadoba, a Rainforest irodájába.

Este Kaitivel mototaxira szálltunk és beszáguldottunk a szó szoros értelmében a központba. Ott a Hornito pizzériában találkoztunk Carlossal egy búcsúvacsorára. Megismertük 2 éves kislányát, Micaelitát is, nagyon aranyos volt.

Ma újabb búcsúk az irodában, majd délben a turistákkal kimentünk a reptérre, ahol meglepő módon újabb felhőszakadás búcsúztatott minket. Utolsó csoportképek a guide-okkal, akik már a következő csoportok érkezését várták, majd irány a felhők fölé. Annyira nem akartunk elmenni, hogy Kaitivel a váróban egészen komolyan azon gondolkodtunk, hogy nem szállunk fel a gépre, hanem fogjuk magunkat és visszamegyünk TRC-be... Nagyon furcsa volt repülőn ülni megint, bár csak fél órára, majd érkezés Cuscoba, immár egyedül.

Cusco teljesen más, mint Puerto, minden tekintetben. Rettentő hideg van, és szárazság, napközben 19 °C, éjszaka 2 °C... brrr.. De legálabb van meleg víz! Eddig még nem sokat láttam a városból, csak egy kicsit körülnéztem a Plaza del Armason, vacogva… A trópusi klíma után ez kész büntetés… :) Ráadásul a magasság miatt nagyon ritka a levegő, nehéz az elején megszokni, úgyhogy szorgosan iszom a kokateát és rágcsálom a kokaleveleket, ami itt teljesen megszokott és legális dolog... :) Amúgy a város igazán lenyűgöző, szinte minden háznak az inkák által emelt hatalmas kőalapzatuk van, amik mind a mai napig teljesen stabilan állják az idő próbáját.

Az elkövetkező napokat a városban és környékén fogom tölteni, majd irány a Szent-völgy (vagy más néven Urubamba-völgy) és Machu Picchu.

2008. augusztus 07. – Cusco, Machu Picchu és a Szent-völgy, Peru

Üdv innen a "világ köldökéből", ahogy az inkák hívták hajdani birodalmuk, Tawantinsuyu fővárosát, Cuscot. Kissé magasan vagyok, 3310 m-en a tengerszint felett... Szóval az elején tényleg volt légszomjam, de már egész jól akklimatizálódtam az elmúlt napokban (a kokalevelek ezt nagyban elősegítették). De legálabb itt nincsenek moszkitók, és egyéb vérszívó ízeltlábúak :) Amúgy már begyógyult minden csípésem, ami azt jelenti, hogy valószínűleg sikerült megúsznom a TRC-ben eléggé elterjedt Leishmaniasis-t, vagy itteni nevén uta-t, ami egy húsevő protozoa okozta betegség, és egy pici moszkitó, az utero terjeszti. Ezek főleg este aktívak, így TRC-ben a besötétedés mindig a hosszú ujjú póló felvételét is jelentette. Az itteni típusa a betegségnek onnan ismerszik fel, hogy a csípés helye nem zárul be, csak egyre nagyobb lesz, de nem fáj. Már elég sokan elkapták TRC-ben, ha valaki így jár, egyből megy a limai kórházba, és egy 20 napos intravénás kezelést kap, ami nehézfémeket is tartalmaz, így nagyon legyengíti a szervezetet, jobb tehát nem elkapni… :)

Kicsit fura gumicsizma és machate nélkül, rendes turistaként járni a környéket. Cuscoban rengeteg a látnivaló, akad „néhány” múzeum (már lassan múzeummérgezést kapok :)), no meg katedrális, kolostor, miegymás... Sok helyen az idegenvezetést audioguide-ok segítségével oldották meg, nagyon jók szerintem!

Már felderítettem a Cusco környéki inka romokat, persze a helyi buszokat használva a megközelítésre. Ezek cseppet sem különböznek a mexikóiaktól, így már nem voltak olyan ijesztőek. Az alábbi helyeket látogattam meg:

Pisac (erődítmény és város),

Tambo Machay (az Inka Fürdője, a forrás kultusza),

Puka pukara (a Vörös Erőd),

Q´enko (a kövekbe vájt világegyetem),

Sacsayhuaman (óriástemplom védművekkel, ill. csillagászati megfigyelőhely).

Pisac inka erődítménye egy, a tengerszint felett kb. 3500 méterig nyúló sziklás csúcson áll és a hegy oldalába vágott teraszok sora jellemzi. Itt vasárnap jártam, amikor a legnagyobb piacot tartják a faluban, és a környező falvakból a helyiek mind összegyűlnek kirakodni a portékájukat. Előző este épp a pisaci vásárról láttam egy filmet a Travel-en, érdekes volt másnap élőben látni ugyanazt. Sikerült felszerelkeznem alpakka ruházattal a vásárban, ami nem árt az itteni hideg viszonyok közepette.

Machu Picchu-ig elég kalandos volt eljutni. Tegnap indultam Cuscoból, egy taxival, amibe 5-en zsúfolódtunk be, így elég olcsó volt, de csak Moray-ig mentünk. Ezt szintén az inkák építettek, amolyan gyógynövénykert lehetett, kör alakú, koncentrikus építményekkel, amik kráterszerűen süllyednek a talajba, nagyon érdekes. Azt mondják, hogy így létre tudtak hozni külön mikroklímákat, és minden növényt a megfelelő szintre ültettek. Egyesek szerint a helynek varázsereje is van, hát nem tudom… :)

Innen aztán sikerült felkéredzkednem egy francia turistacsoport légkondis buszára, amivel közvetlen Salinas-ig, egy hatalmas sólepárlóig mentünk, amit szintén az inkák telepítettek, kihasználva egy sós forrás vizét.

Innen egy órás sétára volt az Urubamba-folyó és a Szent-völgy. Itt egy helyi collectivos minibuszba zsúfolódtam a helyiekkel (gondoltam, hogy a mototaxi után már minden jöhet :)), és eljutottam Ollantaytambo-ba, egy nagyon öreg kis faluba. Itt található a hajdan fontos inka erődítmény romjai. A krónikások szerint Ollantaytambóból és Pisacból lehetett sikeresen ellenőrizni a közvetlenül Cuscóba vezető birodalmi úthálózat forgalmát. A teraszokban bővelkedő lelőhely alacsonyabban fekvő része egy inka kori város romjait rejti, erre épült rá a modern település.

Kilátás Ollantaytambo romjai felől

Este mentem tovább vonattal Aguas Calientes-ig (hőforrásairól kapta a nevát), ami már a legközelebbi falu Machu-ig. A vonat nem volt egy Orient Express, kb. az otthoni MÁV kategória, bár mondjuk nem a Hiram Bingham-ról, Machu Picchu felfedezőjéről elnevezett abszolút felső osztályon utaztam (ez amúgy 550 USD lett volna oda-vissza Cusco-Machu), csak egy sima turistaosztályon. Amikor este megérkeztem, zuhogott az eső, ez nem volt valami biztató jel, és folytatódott egész éjjel.

Másnap hajnalban a TRC-ben már megszokott 4:30-as ébredés, majd irány Machu Picchu. Szerencsére gyönyörű tiszta reggel fogadott, és a napfelkelte már a romoknál ért! Lenyűgöző érzés volt, ott állni élőben a „világ tetején”! Sajnos ezekkel a világ csodáival az a gond, hogy túl népszerűek és rengeteg turista jön meglátogatni, így elég sokat vesztenek spirituális értékeikből, szerintem…

Panoráma az Örzők Háza felől, Machu Picchu

Rálátás Machu Picchu-ra és a környező hegyekre az Intipunku (Napkapu) felől

Ma este visszazötykölődök vonattal Cuscóba, holnap pedig a Titicaca-tónak és Bolíviának veszem az irányt. Legközelebb már egy másik országból jelentkezek, remélhetőleg…

2008. augusztus 10. – A Titikaka-tó, Peru és Bolívia határán

Cuscoból egy turistabusszal jutottam el Punoig, így az út egy napig tartott, de legálabb megálltunk pár érdekes helyen, úgy mint pl. Viracocha templománál Raqchiban. A legmagasabb pont (ami egyben a határvonal Cusco és Puno közigazgatási területe között) 4335 m volt, és esett a hó, mikor kiszálltunk! 2 hete még esőerdő, most meg havazás... :) Ezt a pontot átlépve megérkeztem az Altiplano területére. Ez az Andoknak egy magas fennsíkja, olyan, mintha legyalulták volna a hegységet, a közepén pedig a Titicaca-tó fekszik, amin Peru és Bolívia osztozik. Ez a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, ha pedig fejjel lefelé nézzük a térképet, puma alakja van ami egy nyulat kerget…

Egy kis geográfia! 3 klímaegységet különböztetnek meg errefelé:

Yunka (1200-2500 m magasságig), főleg köderdők találhatók itt, úgy mint Machu környékén;

Qeshwa (2500-3500m) az itt élők nyelve innen kaphatta a nevét: Quechua;

Puna (3800-4300) már abszolút kopár tájegység.

Puno a Titicaca-tó perui partján fekszik. Innen északra egészen Columbiáig az őslakosok az inkák nyelvét, vagyis a Quechuát beszélik, míg délre Chiléig az Aymara nyelvet, ami egy sokkal ősibb nyelv.

Punotól nem messze meglátogattam a tavon az Uro indiánok lebegő szigeteit, amit totora nádból készítenek, úgy mint a híres csónakjaikat is. Ők is Aymara nyelven beszélnek.

Uros egyik úszó szigetén, Titikaka-tó, Peru

Puno mellett még ellátogattam Sillustani romjaihoz, ami tulajdonképpen egy temető, amit a Colla ősi népe használt, és akik halottaikat magzati pózban tornyokba temették el. Az aymara indiánok nyelvén ezeket a temetkezési tornyokat chullpa-nak nevezik. Később az inkák meghódították ezt a területet (is), és hasonlóképpen temetkeztek itt. Még nagyon sok érdekes dolgot mesélt az idegenvezetőnk, pl. a romok tájolásáról, de most nem kéne itt ebben elmélyednem.

A lámák és alpakák bundájának felhasználása szövés-fonásra

Punoból Copacabana-ba mentem (ez már Bolívia), majd komppal megérkeztem a Napszigetre (Isla del Sol), ami egy nagyon spirituális hely, ősidők óta szentként tisztelik. Épp ezért rengeteg legenda lengi körül, talán a legfontosabb az Inkák eredetmítosza.

Ez röviden: Viracocha, a teremtő istenük (egyben napisten) gyermekei, Manco Kapac és Mama Ocllo (az első inkák) a tó vizéből emelkedtek ki a Nap-szigetnél, a Szent Sziklánál, amiről az egész tó a nevét kapta. Quechua nyelven titi=puma (ami a környező hegyekben él), caca=szikla, mivel az említett sziklának ilyen puma alakja van.

Más legendák víz alatti utakról és városokról szólnak... Ki tudja mit tartogat még a tó gyönyörű mélykék vize.

A Nap-sziget északi része inka romokkal, Bolívia

A sziget még nagy részben érintetlen a civilizációtól, nincsenek pl. utak, sem motorizált járművek, csak ösvények, lámák és szamarak. Úgy terveztem, hogy csak egy éjszakát maradok, de vasárnap rendkívüli népszavazást tartottak az országban, a bolíviai kormány újraválasztását illetően, így semmi nem járt, még a kompok sem vissza a szigetről, ezért még egy éjszakát itt ragadtam. Legálabb így egy teljes napom maradt körbejárni a szigetet, ami kellett is rá. Éjszaka elég hideg van (4000 m felett van a sziget), és még közvilágítás is alig akad. Szóval valóban nagyon rusztikus hely, éjszaka gyönyörűen látni a csillagokat, és a déli félteke csillagképeit, mint pl. a Dél Keresztje, amiket visszatükröz a tó vize.