Papagájokat kutatni Dél-Amerikában? Izgalmasan hangzik, a valóság azonban sokszor még a legvadabb várakozásokat is felülmúlja. Oláh György zoológus fényképekkel és filmfelvételekkel fűszerezett beszámolója egyenesen Peruból.
Sziasztok!
Az elkövetkezendő 9 hónapot itt, Dél-Amerikában fogom tölteni. Utazásom célja 3 dél-amerikai ország: Peru, Bolívia és Ecuador felkeresése, ahol reményeim szerint különféle terepi kutatásokba lesz majd lehetőségem becsatlakozni több-kevesebb időre.
2008. június 06. – Lima, Peru
Ismét tudatosult bennem, milyen messze is van Dél-Amerika: 1,5 óra Budapest-Frankfurt + 11 óra Frankfurt-Caracas + 4 óra Caracas-Lima + várakozások az átszállásoknál. A 7 óra időeltolódás miatt mindezt mégis sikerült belezsúfolni egyetlen napba, ami valóban jó hosszúra sikeredett. Túlzás lenne azt állítani, hogy zökkenőmentesen, de azért rendben ment minden, leszámítva azt a kis problémát, hogy majdnem kényszerleszállást kellet végrehajtanunk az Atlanti-óceánon.. Kapitányunk kissé ideges bejelentése szakította félbe az egyik filmet, miszerint valaki dohányzott a mosdóban (ami mellesleg szigorúan tilos egy repülőgépen), és kisebb tűz keletkezett. Szerencsére sikerült még a mosdóban megfékezniük, de a kapitány állítása szerint a dohányos az egész legénység és az utasok életét is veszélyeztette ezzel. Ugyanis az óceán kellős közepén voltunk, és 4-5 órás körzetben nem volt reptér, ha nagyobb gond esetén kényszerleszállásra került volna sor. Szóval ezt leszámítva szerencsésen megérkeztem, meglepő módon a csomagommal együtt, amit ezúttal nem sikerült elhagynia a légitársaságnak.
Hétfői megérkezésem óta 3 napot töltöttem itt a fővárosban, múzeumokat látogatva és akklimatizálódva. Itt a déli féltekén most tél van, Limában 19 C° körül, nagyon rövidek a nappalok, este 6-kor már korom sötét van, ráadásul még nem is láttam a napot a sűrű felhőtakaró miatt. A Csendes-óceán felől szmogszerű köd borítja a várost, és reggelenként szitál az eső. Tudom, nem éppen egy turistacsalogató szlogen.
Lima, mint olyan egy elég koszos nagyváros, még Mexikóvárosnál is lereccsentebb. A közlekedése még borzasztóbb, mivel itt nincsenek metrók, vagy vasutak, amik megkönnyítenék az utazást. Ha végignézünk az utcákon, szinte alig látunk személygépjárműveket, viszont van rengeteg taxi, combi és collectivos. Ezek oldják meg a tömegközlekedést itt, és meglepő módon elég hatékonyan. A combik kis mikrobuszok, amik teljesen kiismerhetetlen módon furikáznak őrült sebességgel át a városon keresztbe-kasul. Számozásuk szinte nincsen (az túl logikus volna), csak az van rájuk írva, hogy nagyjából merre mennek, ami persze nekem semmit sem mond. Az első napon még gyalog vettem a nyakamba a várost, de hamar rá kellett jönnöm, hogy elég nagyok itt a távolságok. Így másnap már felmerészkedtem egy ilyen mikrobusz-szerűségre, amit bárhol, bármikor leinthet az ember – mivel nincsenek megállók –, sőt, le sem kell inteni, mert szinte úgy rángatják fel rá a várakozókat. Elég gyorsnak kell viszont lenni, mert általában nem állnak meg, csak lefékeznek, és a jegyszedő "segíti fel" (értsd: löki be) az embert a rettentő szűkös mikrobusz hátuljába, így néha egymás ölében kötnek ki az utasok. Először kicsit furcsálltam, de már egészen megszoktam ezt a közlekedési módot, ami mellesleg nagyon olcsó, 1 Perui sol-ért (kb. 65 Ft) szinte keresztülvisznek a városon. Ha az embernek már a fejében vannak a főbb útvonalak, könnyeden ki tudja használni ezt a rendszert, fel-le ugrálva az egyik combiról a másikra, rengeteg van belőlük. Kissé életveszélyesen közlekednek (mondjuk mint itt mindenki), a közlekedési morál nincs éppen a toppon. Eddig szinte minden este láttam a hírekben egy totálkárosra tört combit, de az utasok általában megússzák. Na jó, ez nem olyan gyakori egy ekkora (8 milliós) nagyvároshoz képest.
Tegnap szintén egy ilyen combival látogattam meg a Limától 40 km-re délkeletre, a Lurin-völgy szájánál fekvő Pachacamac romvárosát.
A preinka helyet már a korai átmeneti korszak (i.sz. 200-tól) óta lakják helyi népcsoportok, akik itt Pachacamacnak, a jóslat istenének hódoltak. A hely hajdani hírét jelzi, hogy közismert zarándokhely volt századokon át, amit még az inkák sem akadályoztak, tiszteletben tartva a hagyományos kultuszt. Épületei és piramisai adobe-ból (agyagtéglából) épültek, ami mára már eléggé leamortizálódott, bár nagy részét helyreállították, de az ásatások napjainkban is folynak.
Limát elhagyva rögtön elénk tárul a sivatagos táj és az óceán furcsa egyvelege. A romoknál rengeteg hollókeselyűt (Coragyps atratus) is láttam, valamint megismerkedtem egy perui kutyafajtával, a peruano-val, ami elég bizarr látványt nyújt, annyi szent.
Holnap reggel egy helyi járattal repülök tovább Puerto Maldonado-ba, ami az Amazonas vízgyűjtő-medencéje, és mint olyan – ahogy itt mondják –, már a selva (azaz vadon) régióhoz tartozik trópusi klímájával.
2008. június 10. – Puerto Maldonado, Peru
Nem esett nehezemre elhagyni Lima forgalmas nagyvárosát, de furcsa volt, hogy megint a reptérre tartok, mintha már mennék is haza.. Egy argentin taxis vitt ki, még a telefonszámát is megadta, hogy ha visszajöttem Limába, akkor hívjam és kijön értem. Sosem árt egy taxist ismerni Limában J
A repülőút ezúttal csak 3 óráig tartott, de egyszer azért leszálltunk Cuscoban. Puerto Maldonado (Madre de Dios provincia székhelye) a trópusokra jellemző párás klímájával fogadott. Ez már az Andok keleti lábánál van, vagyis az Amazonas vízgyűjtőjében.
Mikor már mindenki felvette a csomagját, kezdett gyanús lenni a dolog, hogy megint elhagyták az enyémet… L Már a jegyzőkönyvet vették fel a reptéren, mikor egyszer csak „megtalálták” valami állatszállítmány mellett…
Puerto Maldonado a szó rettentő szoros értelmében egy poros falu, mert csak úgy nyelni lehet a port, amit a motorok felkavarnak. Bizony, mivel itt csak motorok vannak! Ezek a tömegközlekedési eszközök, olyan, mint a limai combik, csak kicsiben, és egyszerre csak egy embert szállítanak 1 solért bárhova. Persy-vel, egy cuscoi botanikussal érkeztünk, és ebéd után bementünk a városba meglátogatni pár barátját.
Mi is mototaxit fogtunk, ahogy itt hívják őket. Az én taxisom viszont csak a központig vitt. Az hittem, hogy ide jöttünk, mikor latom, hogy Persyék elhúznak mellettem. Ebbe bele sem mertem gondolni, mert én azt sem tudtam pontosan hova is tartottunk. Még szerencse, hogy rengeteg mototaxis van, így egyből levadásztam egy másikat (mindezek másodpercek alatt történtek) és mondtam, hogy azonnal kövesse azt a másik motort! Kissé furán nézett rám, de beletaposott, úgy, hogy majdnem leestem. Eléggé kellett kapaszkodnom, ráadásul az utak túlnyomó része buckás földút. Az egyik kanyarnál aztán mégis sikerült szem elől tévesztenünk őket, ám egy kis keresgélés után végül én is megérkeztem…
A nap hátralévő részét a faluban töltöttük, majd visszamentünk a Rainforest Expedition főhadiszállására. A kutatás, amiben itt részt fogok venni ezzel az ökoturista irodával áll együttműködésben (www.perunature.com). Az irodának 3 lodge-a van itt a Rio Tambopata vonalán, ezek közül az egyik a Tambopata Research Center (TRC), ahova mi is tartottunk, egyben a legtávolabb eső lodge a folyón, messze mindentől, az esőerdő mélyén. Itt a kutatók egy helyen vannak a turistákkal, és a Rainfoest Expedition felelős az általános managementért (étel, áram, ivóvíz, közlekedés, stb.).
Másnap hajnalban indultunk, és egy csodálatos 8 órás víziúton a Rio Tambopata folyásán felfelé érkeztünk meg TRC-be. Útközben 2 ellenőrzőállomás is volt, ahol átnézték, hogy minden kutatási engedélyünk rendben van-e, és a turistákat is egyesével regisztrálták.
A táborról és a kutatásról majd később írok, mert most nincs túl sok áramunk, csoda, hogy internet van... J
2008. június 15. – Tambopata Research Center
A Tambopata Kutatóállomás (alias TRC) – ahová már egy hete, hogy megérkeztem – lenyűgöző helyen fekszik, mélyen a perui esőerdőben. Ennél elszigeteltebb helyet nehezen tudok elképzelni. Ennek ellenére megdöbbentően „luxuskörülmények” között élhetünk, mivel ahogy az előző levelemben már említettem, ez a Rainforest Expedition egyik lodge-a is, amit eléggé pénzes turisták tudnak csak megfizetni. Egyszóval tényleg nem egy lepusztult helyet kell elképzelni. Néha azért a terepzoológusoknak is kijár egy kis jólét J
Itt minden ház fából van, facölöpökön áll az egész létesítmény, és kis folyosók (hidak) kötik össze őket. Nekünk kutatóknak egy külön házunk van, mindenkinek saját szobával (!), külön helyiségekkel a számítógépeknek, könyveknek, és a többi felszerelésünknek. Látszik, hogy ez egy 10 éve futó projekt, mert minden nagyon szervezetten zajlik.
Egy külön házban kapott helyet a konyha és az étkező. Mi is naponta 3x kapunk ellátást, ugyanúgy, mint a turisták, csak mi mindig utánuk eszünk a személyzettel. Nagyon jó helyi specialitásokat sütnek-főznek a szakácsaink! Blady, a séf egy nagyon szimpatikus, mindig vidám figurája a konyhának.
Külön blokkban vannak a közös mosdók (4 a férfiaknak, 4 a nőknek), de ezek is nagyon jópofán vannak megoldva. Mint itt minden helyiség, azok is nyitottak az erdő felé, és (mint mindenhol) ajtók helyett csak függönyök vannak, meg egy kiakasztandó tábla, foglalt felirattal… J Persze csak hidegvíz van, de ezt szerintem senki sem bánja. A turisták szobái kicsit jobban néznek ki, mint a milyeink, de általában elég kevesen jönnek el idáig, inkább a folyón lejjebb fekvő nagyobb lodge-okba mennek.
Néha mi is közösen vacsorázunk a turistákkal az ebédlőben, utána pedig az egyes csoportoknak előadást tartunk angolul laptoppal, projektorral a kutatásról. Mint minden feladat, ez is ki van osztva, hogy ki mikor ad elő.
Számos kutatás folyik itt egyszerre, de a fő vonal a papagájok szaporodás-biológiája (a költési szezonban) és táplálkozás-ökológiája, mely utóbbi a papagájok agyagevő viselkedésével foglalkozik. Itt található ugyanis, a tábortól 5 perc hajóútra, a világ eddig ismert legnagyobb agyagfala (mind az ide látogató madarak faj- és egyedszámát tekintve), vagy itteni nevén: collpa (angolul: clay lick).
A collpa
Fő feladatunk ezekben a hónapokban ennek az agyagfalnak a napi megfigyelése, ami azt jelenti, hogy hajnali 5 körül már a bote-ben (csónakban) kell ülnünk a megfigyelőpont felé tartva, egy kis szigetre. Ilyenkor még sötét van, és éppen csak ébredezik az erdő, többnyire a bőgőmajmok ordításával…
A collpánál aztán egymás után érkeznek reggel a papagájok: mindhárom nagy ara faj (Ara ararauna, A. macao, A. chloroptera – itt a hajók és a laptopok is ezeket a latin neveket kapták), és még további 10 faj, amit most nem sorolnék fel, de vannak itt még guan-ok, keselyuk, kajmánok, pekarik, agutik, pókmajmok, és meg sorolhatnám.. Hatalmas a fajdiverzitás, a növényeket illetőleg is. Bár most van a száraz évszak, azért az esőerdőkhöz hűen néha egész nap esik az eső.
Persze nem csak madarak, hanem emlősök is látogatják az agyagfalat, most is vannak itt kutatók, akik ezekkel foglakkoznak. Emellett persze más projekteknek is helyet ad a kutatóállomás, amikbe szintén besegítünk, ezekről majd máskor.
Akit mélyebben érdekel, itt találja meg a projekt honlapját, ahonnan a már megjelent publikációk nagy részét is le lehet tölteni: http://vtpb-www2.cvm.tamu.edu/brightsmith
Mivel az utóbbi napokban igencsak kiadósan zuhogott, és mivel az internet csak napelemmel működik, így nem tudtunk mostanság rácsatlakozni a műholdra, amin keresztül az internetet fogjuk. Ráadásul most ment tönkre a második generátorunk is, így az egész tábort gyertyák, és olajmécsesek hangulatos fénye tölti be. Azt mondják, hogy ez igen gyakori jelenség, én nem bánom. Most éppen egy olajlámpa fényénél próbálom elküldeni ezt a levelet a maradék akkumulátorokat használva, remélhetőleg sikerrel…
2008. június 20. – Ismerkedés TRC-vel
Nem sokat unatkozunk mostanság a kutatóállomáson. Az elmúlt hetekben – és valószínűleg még egy jó darabig – szinte csak a körülöttünk lévő élővilággal ismerkedtem. Egy külön „könyvtárunk” is van határozókkal és szakkönyvekkel az itt található flóráról és faunáról. A project szempontjából a legfontosabb, hogy mielőbb megtanuljam meghatározni a papagájfajokat a hangjuk alapján is, mivel sokszor az erdőben nem látjuk, csak halljuk őket.
Fő tevékenységünk továbbra is a collpa megfigyelése, havonta 20 nap, ebből 10 nap reggel 5-től este 5-ig, a többi napokon csak reggel. Ezalatt folyamatosan (5 percenként) rögzítjük, hogy melyik madárfaj mennyi egyede van éppen a collpan.
Emellett naponta végzünk fajszámlálást (censust) az erdőben, meghatározott pontokat felkeresve, és az ott hallott/látott papagájokat feljegyezve. Ennek az lesz az értelme, hogy összevethető lesz a fajok megtalálása a collpánál és az erdőben. Az eddigi eredmények szoros összefüggést mutattak ki, miszerint amikor egy adott fajból kevesebbet látni a collpánál, olyankor az erdőben sem lehet azokat a fajokat hallani. Ebből az következik, hogy időről időre vándorolnak akár több 100 km-t is megtéve. Hogy pontosan melyik faj hova megy, mikor és miért, ez többek között a jelenlegi kutatások kérdése. Sok egyedet már rádiós nyomkövetővel láttak el ennek kiderítése végett.
Az itteni erdőkben nem egyszerű tájékozódni, ezért a másik fontos dolog, hogy jól kiismerjük magunkat az ösvényeken, amikből rengeteg van itt a központ körül és hosszú kilométereken keresztül kanyarognak az erdő mélyére. Az itteni erdőségek pontos neve időszakosan elárasztott trópusi primer esőerdők, tehát az esős évszak alatt a megduzzadt folyó teljesen elárasztja (ezért állnak cölöpökön a házaink). Bár most épp száraz évszak van, de mégis egyes helyeken akkora a sár, hogy csak gumicsizmában lehet közlekedni. Ez igen hasznosnak bizonyult, mert sokszor a kisebb patakok felett nincsenek hidak, ilyenkor mindenen egyszerűen átgázolunk.
A szabadidő nagy részét a határozók tanulmányozásával töltjük, ami mindig végeláthatatlannak ígérkezik. Rengeteg fafajt is találni az erdőben, például egy külön vaskos határozókönyvünk van csak a pálmákra.
Na jó, azért nem csak ezzel telik a szabadidő. A héten például Henry, az egyik motoristánk (a kis motoros hajókat vezető embereket hívják így) tanított vezetni és navigálni a hajót a sekélyebb folyószakaszokon... J
Mivel nem csak egy kutatóállomás vagyunk, ezért turistákat is hoznak ide, bár nem sok vizet zavarnak. Általában csak pár éjszakát maradnak, és sokszor megviseli őket a fürdőhelyiségben a blokkokat elválasztó bambuszfal között fészkelő denevérek...
Apropó, a héten üzembe helyeztek egy új generátort, és a nap is előjött (feltöltve az internetet működtető napelemeinket), így gyakrabban tudunk kapcsolatba lépni a külvilággal a világhálón keresztül.
Gyuri az esőerdőben a GARMIN jóvoltából könnyen tájékozódott.
Papagájokat kutatni Dél-Amerikában? Izgalmasan hangzik, a valóság azonban sokszor még a legvadabb várakozásokat is felülmúlja. Oláh György zoológus fényképekkel és filmfelvételekkel fűszerezett beszámolója egyenesen Peruból.
